Rossz emlékek átka

1939. Junius 2.án forró nyár uralkodott Magyarország alföldjén. Gyömyörü természet lágy ölében egy tanyán élt 4 ember. Egy idős pár és egy fiatal asszony gyermekével akit örökbe fogadott. Az 5 éves József zsidó származásu volt, anyja örökbe fogadta, mikor gyermeke meghalt szülés közben.
– Hiba volt örökbefogadnod egy zsidó származásu gyereket. A mai világban veszélyes lehet! A zsidókat kezdik kiűzni az országból.
– Nemsokáig fog tartani a zsidóüldözés. Õ is egy gyerek nem vetem meg a származása miatt.- válaszolt vissza a szőke haju, viszonylag csinos hölgy az apjának.
Majd bement fiáért a szobába és kivitte a szabadba. Elvitte sétálni a végeláthatatlan mezőre. A tavakhoz, az erdőbe figyelni az állatokat. Az anyukája is itt nőtt fel. A kissrác élvezte az annyával töltött órákat. Általában akkor volt szomorú mikor hazaindultak. Szinte mindennap sétáltak órákig. Mindez így ment 1944 –ig.

Minden rosszra fordult a világban és az országban. Mindenki veszélyben volt. A 10 éves József semmit nemtudott arról hogy élete veszélyben van. Bármikor elvihetik. Ugyanakkor lelkesen ment szinte mindennap sétálni annyával a mezőre a kispatakhoz, a tavakhoz és az erdőbe. Élete legszebb időszakát élte és semmit sem sejtett arról mi lesz vele késöbb…
Egy este nyugodtan vacsoráztak otthon az asztalnál. Gulyás leves volt friss kenyérrel. Vacsora közben azonban kopogtattak az ajtón.
Kinézve az ablakon a sötétben egy autót látott.
Az idős férfi kinyitotta az ajtót majd ijetten hátrált. Puskát szegeztek rá.
– Mit akarnak?- kérdezte félve.
– A zsidó kölköt! Idevele vagy mind meghalnak.
Az öregember nyelt egyet majd becsukta az ajtót a katona elött. Élete legrosszabb hibáját követte el. A puskás katonák átlőtték az ajtót, az öreget eltalálva. A férfi hasra érkezett. A fiú ilyedt szemei könyeket látott öregapja szemein. Megakarta menteni a fiút. Azzal hogy becsukta az ajtót, azt akarta mondani a katonáknak hogy „csak a testemen keresztül”. Sajnos szó szerint így történt. A katonák betörték az ajtót. Az anyuka átkarolta fiát, de őt is lelőtték. A fiú sírva nézte ahogy édesannya élettelen kezei lecsúsznak vállairól.
Az öregasszonyt szintén lelőtték, a fiút pedig magukkal ráncigálták be az autó hátsó részébe.
Ahogy ment az autó, József sirva nézte a házat ahol idáig élt. Most minden eltünt ami volt neki. Családja már nincs többé, se több anyukájával töltött sétálás a mezőn. Erre gondolva mégjobban zokogott…

65 év telt el azóta hogy elhurcolták otthonából. Ilyen sok idő után is néha zokogott ami történt vele akkor.
József amikor kijutott a koncentrációs táborból, németországban maradt. Ez azért történt így mert nevelőszülők adtak neki otthont. Németországban járt iskolába, egyetmre és ott nősült meg. 3 fia és 4 unokája lett. Felesége meghalt a 2003-ban rákban.
Most 75 évesen Berlinben él egy szép nagy családi házban. Zsidó származásának köszönhetően rengeteg pénze van.
Egy szép reggel 2009 február. 7. –én egy ismeretlen vele talán egyidős férfi csöngetett be hozzá.
Kiment és elkezdett vele csevegni.
-Szép jó napot kívánok.- mindenzt persze németül kérdezte.
– Magyar vagyok barátom. Egy régi ismerősöd Magyarországról. Egy iskolába jártunk 10 éves korunkig. Emlékszel?
Józsefnek a régi emlékek jutottak eszébe. Hát persze hogy emlékezett régi barátjára Bálintra. Örült barátjának ugyanakkor könnyek szöktek a szemeibe.
-Emlékszem rád! Bálint…ugye?- mosolygott könnyes szemmel József.
-Igen-igen! Azért jöttem hogy vissszavigyelek oda ahol laktál.
József egyből barátja szemeibe nézett.
-Te tudod hol laktunk?- kérdezte csodálkozva. József soha nem tudta megmondani hogy valójában hol is laktak annakidején.
-Igen. Ugyanis megtaláltam.- mondta.- Segítsek csomagolni?- mosolygott Bálint.

2 órán belül már repülőn ültek József csomagjaival.
Izgult.
Nagyon izgult, bár nemvolt értelme de izgult. Tudta hogy odamegy vissza ahol élt 10 éves koráig. Attól tartott hogy ha megérkeznek, egyből a sírni fog.
Barátjával végig beszélgették az utat. Nevettek, és elmesélték egymásnak életük történetét. Mikor leszálltak a repülőröl Magyarországon, József elmosolyodott. „Ujra itthon” gondolta magában.
Ezek után vonatra szálltak és elindultak az alföld felé…

Pár órán belül már a faluban voltak, József mosolygása elmult. Törtek elő a régi emlékei, majd egyszercsak egy földesútra kanyarodtak és kis sétálás után megpillantották a házat.
Szavakkal nem lehet leirni amit akkor József érzett.
Utoljára akkor látta azt a házat mikor elhurcolták, s most ujra elötte áll.
-Istenem.- könnyeivel küszködött.- Szinte semmit sem változott.
Elindult lassan a bejárati ajtó felé. Az ajtó nyitva volt. Benyitottak, és József már zokogott is. Minden úgymaradt. Semmi sem változott.
Bálint elmondása szerint 65 évig nemlakott ott senki.
József egyszercsak kiment és elindult a mezők felé.
Bálint tudta mit érez most József. Elindult utána a mezők fele.
József sétálni indult.
Megnézte a kispatakot ahol utoljára annyával játszott. A kistavat, ahol anyukájával sátorozott nemegyszer, és az erdőt ahol több időt töltött mint otthon.

Hihetetlen érzés lehet Józsefnek. Az emlékek oly hirtelen törtek rá, hogy hátralévő életét sírással töltötte el szinte. Sajnos a rossz emlékektől nemszabadulhatunk meg…soha. Felidézni tán a legrosszabb…