A gonosz vihar 2.rész

Jonathan rohant a romok közt. Órákig csak futott egyfolytában. A félelem néha annyira elhatalmasodott rajta hogy kénytelen volt belapulni az egyik, még egyben lévő ház fala mögé. Majd erőt vett magán és tovább rohant.
Szörnyeket és élő hullákat nem látott sehol se, de érezte hogy a közelben vannak.
A sötétség továbbra is uralkodott, fényt még mindig csak kósza villámok adtak. Jonathan már nemsok reményt látott arra hogy megmenekül, de valami mégis mozgásban tartotta.
Egyszercsak fura hangot vélt hallani. Idegesítő hangos zümmögés hallatszott körülötte.
-Mi ez a rohadt hang?- kérdezte a levegőbe.
A zümmögés egyre hangosabbá vált.
Jonathan csak állt és várta azt ami majd megtörténik.
Semmi.
A hang már-már dobhártya szaggató volt, de Jonathan csak állt és nézett ki a fejéből.
Még mindig semmi.
Jonathan csodálkozására megszünt a hang. Ennek utóhatása az volt hogy rettenetesen sípolt a füle ami rettenetes volt.
Jonathan leült oda ahol az elöbb állt és nézett fel az égre, közben fogta a füleit.
Az égen, illetve a sötét felhőn, fények cikáztak. Több színben. Egymást követték vagy ütköztek.
Jonathan arcán halvány mosoly ült ki. Egyrészt azért mert némi fényt adtak a cikázó fények, másrészt pedig hogy régen nézett ilyen előadást. Természetesen régi emlékekre gondolt, amikor a családjával együtt fürkészték az eget tüzijátékra várva, mikor még volt családja
Ez reményt adott Jonathan-nek.
Rendbe hozza a hibáit ha kijut a felhő karmaiból. Megkeresi a feleségét és ujra összejön vele és ezzel teljes lesz a család.
Jonathan felállt. Felnézett az égre.
-Nehogy már egy felhő elbassza az életemet!
Aztán elindult a cikázó fények felé.
Több órán keresztül gyalogolt, míg az égen cikázó fények alá ért. Tovább gyalogolva mozgást vélt felfedezni, egyuttal a cikázó fények forrására.
Jonathan lehajolt nehogy észrevegyék az élőlények, majd egy vasrudat húzott magához a földről. Elhatározta hogy közelebbről megnézi az élőlényeket.
Elindult guggolva óvatosan, vasrudat erősen a kezében tartotta, majd odaérve nagy meglepődés volt.
Azok az élőlények emberek voltak. Jonathan nevetett egyet majd odaszaladt az egyik emberhez.
Az idegenek felismerték hogy Jonathan is ember majd ők is vigyorogtak egyet.
-Hát vannak még rajtam kívül is még élő emberek.- mosolygott Jonathan.
-Mi is ezen csodálkozunk!- nevetett a néger borostás ember.
Jonathan megtudta hogy ők csinálták a fényeket hogy a túlélők észrevegyék őket és odasiessenek.
-Ez elég jó ötlet volt, de nem gondoljátok hogy a szörnyeket is idecsaljátok vele.- kérdezte Jonathan.
-A szörnyek nem látnak mert nincs szemük. Szagot éreznek csak.-felelte a néger
Az öt ember közül érdekes módon csak a néger volt az aki társalgós volt. A többiek csak ültek vagy magukban beszéltek.
-Nekik mibajuk?- kérdezte Jonathan.
-Teljesen meghülyültek. Agyukra ment a felhő és a szörnyek. Elkönyvelték maguknak hogy ők megfognak halni. De szerintem alapból hülye mindegyik.- vigyorgott a néger.
-Na és mi terved? Hogy akartatok kijutni?
-Gyaloglás. Ameddig bírjuk.
-Remek terv.- fogta a felyét Jonathan, de rákellett jönnie hogy mást nagyon nemtudnak tenni.- Mikor indulunk?
-Pár órán belül indulni akartunk, de akár most is mehetünk.
-Akkor induljuk!- szólt Jonathan.
Felkeltették az üldögélő embereket és elindultak előre.
Útközben beszélgetett Jonathan és a néger. Így ment az idő és a gyaloglás.
Pár óra mulva már csak ketten maradtak. A többiek eltüntek. De ezt Jonathan-ék nem vették észre, mert az égen megpillantottak egy jukat. Szószerint egy jukat. Csillagokat láttak a jukban.
Tovább haladva látták a felhőrengeteg végét. Hihetetlen látvány volt. A felhőrengeteg szélén túl csillagok voltak. Ezekeszerint éjszaka volt.
-Lehet hogy kijutunk talán?
A néger nem válaszolt. Megállt egy téglahalmaz mellett.
Jonathan odament hozzá, megfogta a két vállát és megrázta. Erre a néger egy hatalmas ütést mért rá. Ennek hatására vagy három métert repült.
-Te nemfogsz kijutni, mert megölünk! Aztán mind megeszünk téged.- hangosan röhögött, majd kezdett a átformálódni a néger a teste.
-Jézusom!
A néger teste szörnyeteggé alakult. Egy háromméteres dög. Fején nem volt szem, fül vagy akár száj. Kezein hatalmas, éles karmok voltak.
Jonathan megfordult és futott egyenesen a felhők vége felé. Nem volt túl messze. Véleménye szerint 2-3 kilóméter.
Futott mint egy őrült, majd hátrapillantott és látta hogy a szörny is fut…utána.
-Csezd meg!- kiáltott.
A szörny utólérte és kigáncsolta.
Az esés során beverte a fejét egy téglába. Így elájult…

Jonathan kinyitotta szemeit. Egy orvos vizsgálgatta egy korházban.
-Hogy kerültem ide?- kérdezte majd felelmelte a fejét és megrémült attól amit látott. Egy ágyon feküdt és nemvoltak meg a lábai.- Istenem! Mitörtént velem?
-Maga az egyetlen túlélője a viharnak, ugyanakkor valami leszedte a lábait.- válaszolt az orvos.
-De hogy jutottam ki?
-A viharfelhő feloszlott, maga meg kikúszott egy útra. Ne csodálkozzon hogy nem emlékszik. Beverte valamibe a fejét ami amnéziát okozott. Nem emlékszik arra ahogy idejutott.
Jonathan szemeiből könnyek hullottak. Mindenét elvesztette. Az otthonát és a lábait.

1 hónapig Jonathan a korházban feküdt majd kiengedték egy tolószékben. A volt felesége és gyermekei a bejárat elött várták. Lehet hogy mégse veszített el mindent…

Szólj hozzá!