A fáraó haragja

1.

Egyiptom, valahol a Szaharában
2005. július 13.

– Na, srácok, mindenkinek megvan az adóvevője? – kérdezte Jake, a csapat fiatal, 25 éves vezetője, és mosolyogva végignézett kis csapatán, és az előtérből nyíló sötét, ki tudja, mit tartogató alagutakon. A csapat egyik tagja sem volt 32 évnél idősebb, a legfiatalabb, Anthony pedig 20 évesen már elismert kincsvadásznak mondhatta magát. Persze a régészet illegális vállfaját választotta, mondván, az sokkal jövedelmezőbb. Hát, volt benne valami. Mindenki értett valamihez, amire esetleg majd szükség lehet a feltárás során.
– Nos, – folytatta – akkor kezdődjék a kincsvadászat! Fáraó kincse, hol vagy? Úgyis megtalállak! – dúdolta. – Döntsétek el, ki kivel és merre tart, én ezt az alagutat választom – mutatott a középsőre, ami egyenesen vezetett tovább, a rejtelmes sötétségbe. – Érzem a gazdagságot. Dale! James! Én a ti társaságotokra vágyom. – nézett feléjük, akik éppen lázasan takarították a falvéseteket az évezredek során rájuk tapadt portól és pókhálóktól.
– Mondtam már, hogy így együtt olyan aranyosak vagytok? Szép a hátsód, Dale! A tiéd is, James, meg ne sértődj!

Egyszerre repült felé egy kalapács, és egy véső. Jake hiába próbált elugrani a támadó eszközök elől, mindkettő sikeresen fejbe találta.
– Auch! Ez fájt! Miért kaptam? Csak az igazat mondtam!
– A kalapácsot azért kaptad, hogy ha megint hülye vagy, ezzel ütögesd azt az üres fejed! Majd szólok, ha magadtól nem jössz rá, mikor kell használnod! Amúgy még egy ilyen elmés beszólás, és az öklöm repülne feléd. Úgyhogy inkább tartsd magadnál az ajándékomat. Szerintem sokszor fog kelleni, ahogy ismerlek.
Nevetve ütögették meg a leesett állú Jake hátát.
– Ezt jól megkaptam.
– A vésőt meg azért kaptad, mert nekem csak azért szép a hátsóm, hogy meg ne sértődjek. De megsértődtem. Szerintem inkább válassz másik társakat!
– Én azért maradok veletek. – válaszolta. – és nálam lesz a kalapács. – nézett cinkosan Dale-re. – Megfordulnál? Mondtam már, hogy… – Dale összehúzta szemét, és fújtatva ropogtatta ujjait.
Jake szája széles vigyorra húzódott, behúzta nyakát, és a kis kalapácsot felemelve kicsit a homlokára vágott.
– Erősebbet! – vihogott Dale. Mi volt ez? Semmi. Vagy segítsek? – kikapta a kalapácsot kezéből, odasózott egy erőset.
– Au, Aú! Ez fáj!
Az lenne a lényeg! – válaszolt a sértettet játszó férfi. – Na, akkor ilyeneket várok tőled.
– Mit gondolsz, arra találjuk a megoldást problémáinkra?
– Valami azt súgja, hogy vár ott ránk valami felbecsülhetetlen és félelmetes érték. Mintha valami erő arra rángatna, és én hallgatok erre a megérzésre. Remélem, jól teszem.

Most már senki sem mosolygott. Mind valami vonzást éreztek, amikor felfedezték ezt a barlangot, és rátaláltak a kijárat közelében a megdönthetetlen bizonyítékokra.
Eközben mindnyájan elővették saját köteleiket, és hozzákötözték a végét a földhöz erősített vaskarikához, mely segítségével majd visszatalálnak a kijárathoz, a kötél másik végét pedig derekuk köré kötötték. Elosztották egymás között, ki merre tartson, és a barlang mely részét fedezze fel.
Jake James-szel és Dale-lel tartott, Sean Jackass-sal, Nick Anthonyval indult el egy-egy sötét járatban, Lucas pedig a kijárat közelében maradt őrködni.

***

Jake haladt elöl, mögötte Dale, majd leghátul James. Ámulva nézték a barlang falára vésett különös rajzokat, melyek különböző isteneket ábrázoltak, és a fáraót különféle tevékenységek közben.
-Vigyázzatok, hova léptek! Bármilyen kis szellő elindíthat egy elmés kis csapdát. De a falak is veszélyesek lehetnek.
-Jaj Jake, ne aggódj már! Ha vannak itt csapdák, már kb. 3000 éve rozsdásodnak egy zugban. Lehetetlen, hogy bármilyen kárt is okozzanak, vagy működésbe lépjenek. Alaptalan a félelmed. – válaszolta Dale.
-Jobb félni és óvatosnak lenni, mint megijedni. Nekem ez a mottóm.
-Úgyis te mész elöl. Előbb a te fejed fogja lecsapni egy rozsdás bárd.
-Kösz!
Ebben a pillanatban Jake következő lépésére valami megreccsent a lába alatt, és ő az utolsó pillanatban felnézett.
-Hasra mindenki! – ordította torkaszakadtából, és tenyerét is felhorzsolva a földre vetette magát. Dale és James is vette a lapot, de már nem volt idejük gondolkozni. Egy óriási fatörzs közelített feléjük fentről, melyből, hatalmas, fél méter hosszú acélpengék álltak ki egymástól 15 centire, két vége az üreg plafonjához kötözve indákkal.
Dale a fél méterrel mögötte álló Jamesnek dőlt a hátával. A fatörzs nagy ívvel közelített feléjük, egyre gyorsabban, és rémisztőbben, úgy látszott, már nem térhetnek ki a gyilkos pengék elől. Mindketten felordítottak. A törzs Dale szeme előtt 1 milliméterrel folytatta felfelé útját. Mindketten hátraestek, előbb James, rá Dale. Mindez fél másodperc alatt zajlott le. A törzs tovább lengett, majd lelassult.

Dale riadtan bámulta az egyre lassuló gyilkos törzset. Tátott szájjal kapkodott levegőért. Elhűlten követték szemükkel a mozgását. Először James tért magához, és kirángatta magát Dale alól. De Dale még mindig kábultan támaszkodott karján, és hangosan kapkodta a levegőt. Jake kikúszott a törzs alól, társai ketten még a csapda másik oldalán voltak.
-Jézusom, ez épphogy nem kapott el! Ez forró volt! – mondta Jake megkönnyebbülve. Dale! Dale, mi van veled? Sietnünk kell.
Dale megrázta a fejét. – Nem. Nem megyek a közelébe. Majdnem meghaltam.
Közben James is átkúszott a túloldalra, és most már ketten biztatták Dale-t.
-Gyere már!

Dale kábultan felállt, még mindig remegett az ijedtségtől. Kicsit lehiggadva ő is átcsúsztatta testét a törzs alatt a hátán fekve. Karjánál fogva segítették át, és felsegítették a talpára.
– Nagyon megsérültél? – kérdezte aggódva James barátját.
– Hogy..Hogy mi? Megsérültem?
– A…hasad! Eléggé vérzik!
– He? – Dale csak most nézett végig magán. Lassan felemelte pólóját, hogy megnézze a sebeket. Kétéles penge vége szántott végig felsőtestén.
– De élek! Szerintem nem mély. De most kezd csak fájni.
– Na gyere. Nem halsz bele! Hacsak nem kaptál mostanában tetanuszt.
– Mi van?
– Semmi, még van pár órád.
– Te szemét!
– Már nem működnek ezek a csapdák!- utánozta most már Jake Dale hangját, és nevetni kezdett.
– Ha, ha! Jól van, na! Ki gondolta volna? – mosolyodott el zavartan.
– Szerintem bölcsebb maradsz, ha meg sem szólalsz! – nevetett James is. – Jake lélekjelenlétének köszönheted az életed. Ha nem hátrálsz, ott végezted volna, átszúrva egy pár “rozsdás”, életlen pengével. Hha!- mondta, a “rozsdás” és „életlen”szavakat szándékosan kihangsúlyozva.
– Na jó! 1 perc alatt már kb. harmadjára olvassátok a fejemre. Hú, még mindig remegek.
– Látnod kellett volna a fejed! Mint aki szellemet látott.
Na ne! Most már fejezzétek be! Nem tudom, te milyen pofát vágtál volna a helyemben!
-Hát, te egészen transzba estél. És én se feküdtem ott vagy öt percig, mint aki belehalt az ijedtségbe.
– Kuss! Nem te voltál a halál mezsgyéjén!
– Ó, milyen költői lettél. Na jó, máris keresem azt a kalapácsot.
– Úgy látom, Jamie is kér.

***

Nick ismerte az összes csapda működését, rengeteget olvasott róluk, remélve, hogy egyszer hasznát látja. Most is ő ment elöl, és sorra hatástalanította a szerkezeteket. Nem csak előre és a lába elé figyelt az árulkodó jeleket keresve, hanem az oldalfalakat is éberen pásztázta. Az első pár méternél máris megálljt intett, észrevéve a falban a lyukakat. Egyet suhintott maga előtt a fáklyával, erre 1 méteren belül kb. 50 nyíl repült 2 métert, hogy aztán – áldozat híján – megállapodjon a folyosó szemközti falában.
Majd két acéllap kaszálta el majdnem a lábát, és vágta volna le a fejét, ha nem veszi észre a két oldalfalban húzódó hosszú, vékony párhuzamosan futó bemélyedéseket, ám így ismét a fáklya hozta működésbe az okosan kitervelt mechanikát, és a villámgyorsan lecsapó lemezek nem vágták le senki fejét a nyakáról.
– Vao! – fejezte ki véleményét Anthony. – A francba, honnan tudsz te ilyeneket?

***
Sean és Jackass végigröhögték az utat, nem is figyelve a veszélyre és az előjelekre.
– És aztán mi történt? – kérdezte Sean a történetet hallgatva.
– A csaj csak beszélt tovább jó hangosan a mobilján, tette a fejét, erre egy 10 másodperc múlva megcsörrent a telefonja, amin az előbb olyan jót cseverészett. A kiscsaj ezután vörös fejjel távozott a kajáldából, mi meg jót mulattunk.
Mind a ketten röhögtek.
-Erről jut eszembe, hogy a múlt héten a haverokkal járkáltunk. Éppen egy tó mellett mentünk el, amikor látjuk, hogy egy csaj nagyban ránk mosolyog, meg integet. Kérdezgettük egymástól, ismeri-e valaki, de senki nem tudta, ki az. Na mindegy, nézzük, nézzük, volt vagy 12 éves, de nem zavartatta magát, közben meg egyre közelített a tó felé. Gondoltuk, ezt már megvárjuk szó nélkül, mi fog ebből kisülni. Hát az sült ki, hogy ő még mindig integetve fejjel előre biciklistől beletekert a vízbe a kacsák közé, bemutatott egy 10 pontos fejest, és lassan elmerült a vízben. Látnod kellett volna. Ahogy tiszta iszaposan, kezében a biciklivel kimászott onnan, úgy nézett ki, mint a Loch Ness-i szörny. Az egész park rajta röhögött. Hát én mondom, az volt a csúcs! Hú! – emelte a fáklyát arca elé.
Valami meglengetett egy pókhálót a közelben. Jackass még mindig nevetett. Súrlódást hallatszott, és Sean valami villanást észlelt Jackass mellett.
– Vigyázz! -de már hiába szólt. – Mi van? Válaszolj már! – De Jackass már nem, válaszolhatott. Õ már rég a túlvilágon volt. Sean lenézett a földre, de ott se látott semmit, csak egy rést fedezett fel. Egy pillanatban Jackass teste kettévált. Teste elülső része, az arca előrebukott. Hátsó része pedig Sean felé.
– Jackass! Úristen!

***

Dale útközben hátranézett. Észrevett valamit James mögött. Megállt. James, látva Dale tekintetét, szintén hátranézett.
– Mi az, mit látsz?
– Ez…ez…Ne! Meg fogunk halni! Mind meghalunk! Fussunk!
Most már Jake is hátranézett.
– Nyugi, Dale! Nincs ott semmi!
Dale a fejét rázta. Látta, amint Thotmesz fáraó feltámadt, és vádlóan rájuk szegezte ujját. Szája szavakat formált, majd elvágta James nyakát. Az egész falat és őt is beborította a vér. Jake-et karjának egy intésével magához vonzotta, és beledöfte tőrét a mellkasába.

– Dale, Dale! Térj már észhez, csak rémeket látsz. Nincs ott semmi. – rázta meg a vállát James – Térj már magadhoz, haver!
Dale elrántotta a vállát, és futni kezdett, el a fáraó látomása elől.
– Mindenkit megöl! De én nem hagyom magam! – ordította. Kitépte magát James szorításából, és Jake-et is majdnem fellökve elviharzott a labirintus mélye felé.
– Neee! Állj meg! -kiáltotta Jake. – Tele van csapdákkal!
-Jézusom! Mit csinál ez a lökött? – kérdezte James. – Ez megőrült! Öngyilkos akar lenni?

Dale 5 méterig jutott, amikor egy téglákból álló részre lépett, és igen rossz lépést tett. A föld elkezdett remegni alatta. Hirtelen lángcsóva csapott ki a falakból és elkezdett égni Dale ruhája. A téglák könyörtelenül elfogytak a lába alól, hiába futott, és elkezdett zuhanni. Eltűnt két társa szeme elől.
– Nem! – nyögdécselt Jake. – Tudtam! Annyira tudtam, hogy ez lesz. Mindenki megőrül, és végeznek velünk ezek a kibaszott kurva csapdák. Hogy rohadnának meg!
– A fenébe, még mindig meg akarunk gazdagodni? A barátaink és a saját életünk árán is? Forduljunk vissza!
– Nem! Most már nem tehetjük! Nézd! Van ott valami! Előttünk!
– Az Istenért! Most halt meg egy társunk!
-Már itt van a kincs az orrunk előtt. Nem hagyhatjuk itt. Képzeld el! A semmiért halt meg? Úgyis csak mostanában csatlakozott. Nem is ismertük igazán.
– Jó, akkor azt mondd meg nekem, hogy ugorjuk át ezt a szakadékot? Talán tudsz repülni?
Közelebb mentek a szakadékhoz, és lenéztek a mélybe. Szörnyű látvány tárult eléjük. A szakadék nem is lehetett olyan mély, csak az volt szörnyű, ami benne volt. Hosszú fémtüskék álltak ki a földből, átdöfve, Dale testét. Dale nyitott szemmel bámult a semmibe. Tekintete mintha őket vádolta volna haláláért.
Egyszerre léptek hátrébb, a látvány örökre agyukba vésődött.